A hírügynökség mind a nyolc országot nem nevezi meg, azonban közöttük van Japán, India és Dél-Korea. A hírügynökség forrása szerint az engedmény fejében ezeknek az országoknak csökkenteniük kell a kőolajimportjukat.
A hivatalos bejelentést várhatóan pénteken teszi meg az amerikai kormányzat - írja az MTI.
Kapcsolódó
Donald Trump amerikai elnök május 8-án jelentette be, hogy felmondja az Irán és hat nyugati nagyhatalom - az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja és Németország -, valamint Teherán között az iráni atomprogramról 2015-ben megkötött megállapodást, mondván, hogy Irán kijátssza az egyezményt, amelynek értelmében Irán az ellene életbe léptetett nemzetközi büntetőintézkedések fokozatos feloldásáért cserébe lemondott az urándúsításról.
Az amerikai elnök májusban egyúttal az Irán elleni szankciók újbóli bevezetéséről is döntött. Ezek első része augusztus 7-én lépett életbe, és többek közt az iráni autóiparra, az arany- és nemesfém-kereskedelemre vonatkoznak. A többi szankció november 4. után lép életbe.
Törökország még nem kapott írásbeli értesítést a kőolajvásárlásoktól való elállásra vonatkozóan, miután a tervek szerint az újabb amerikai szankciók a jövő héten életbe lépnek - közölte pénteken a török energiaügyi miniszter.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve