A napokban jelentette be a kínai kormány, hogy 25 százalékos vámot róna ki az USA-ból érkező sertéshúsokra. A tarifákkal kapcsolatos kínai fenyegetés válasz a Donald Trump által nemrég bejelentett tervezetre, miszerint az USA növelni kívánja a vámokat a kínai acélra és alumíniumra. Peking retorzióként további 15 százalékos vámmal sújtana más amerikai élelmiszertermékeket is, például az aszalt gyümölcsöket és a bort - olvasható a portálon.
Egyes vélemények szerint a Kína és az USA közötti vám- és kereskedelmi háború jelentős piaci lehetőségeket teremthet az európai sertéshús-exportőrök számára. Az utóbbi két évben Kína, amely a világ egyik legnagyobb húsfelvásárlójának számít, már nagymértékben növelte európai húskészítmény-behozatalát.
Kínában a nagyüzemi sertéstelepek gyors bővülése jelentősen növelte az ország sertéshúsellátását, illetve csökkentette a termelési költségeket is. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a kínai sertéshús ára jelenleg 1,58 dollár kilogrammonként, ami az utóbbi négy évben a legalacsonyabbnak számít. A termelés felfutása és az árak ilyen mértékű romlása miatt szakértők szerint akár 30 százalékkal is visszaeshet az ázsiai ország sertéshúsbehozatala 2018-ban.
Ha növekedne az USA-ból érkező sertéshúsok vámja, ottani nyiatkozatok szerint a kínai importőrök inkább Németország és Dánia felé fordulnának. Az amerikai sertéshúsok exportja Kínába összesen 1,16 milliárd dollárt tett ki 2017-ben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve