Az elmúlt évben 17 egységgel bővült az OMV Spar Express-koncepció szerint átalakított benzinkúti shopok száma, így mostanra az ország 197 OMV-töltőállomása közül már 85-ben működik hétvégéken és az ünnepnapokon folyamatosan nyitva tartó szupermarket. Az OMV tavalyi adatai szerint egy átlagos napon összesen több mint 40 ezerszer vásároltak az üzletekben, míg az egész évet tekintve csaknem 15 millió vásárlója volt az OMV Spar Express üzleteknek.
A töltőállomásra betérők jellemzően továbbra is a reggeli és a késő délutáni időszakban választották a szupermarketeket, harmaduk pedig a gyorsbevásárlás mellett a tankolást is elintézte. A vásárlók a korábbi évekhez hasonlóan többnyire tejet, pékárut, tojást, szénsavas üdítőitalt, energiaitalt, valamint sört tettek a kosarukba, és rendszerint a csütörtöki és pénteki napokon látogatták leggyakrabban az OMV töltőállomásokon működő üzleteket. Forgalom szempontjából a budapesti kutak számítottak a legnépszerűbbnek: az első öt helyet fővárosi egységek vitték, de szorosan követte őket a győri, miskolci, egri, fóti és soproni szupermarket.
Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója annyit elárult, hogy évről évre látványosan növekszik az OMV Spar Express töltőállomások forgalma, konkrét számokat azonban nem említett.
Az OMV Hungária és a Spar Magyarország együttműködésében létrejött első OMV Spar Express 2013-ban nyílt meg Budapesten, a Fehérvári úton lévő töltőállomáson. Az új üzleti elgondolás szerint működő újgenerációs benzinkutak mára országszerte 85 állomáson nyújtanak a vásárlók számára lehetőséget arra, hogy a tankolást és a bevásárlást egy helyszínen intézzék. A szupermarketek 40 féle termékkategóriában csaknem 2700 terméket kínálnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve