A beruházást saját forrásból, egy korábban elavult komplexum területén valósítják meg környezetkímélő technológiák alkalmazásával, a legmagasabb energiahatékonysági és legszigorúbb állatjóléti elvárásoknak megfelelően - mondta Claessens Peter, a cégcsoport egyik tulajdonosa.
A belga származású Claessens család 22 évvel ezelőtt vásárolta meg a Dél-Somogyi Állami Gazdaság utódcégét. A család tagjai magyar állampolgárságot kaptak, cégcsoportjuk Somogy legnagyobb állattartójává vált, szarvasmarha tartással, tejtermeléssel, sertéstenyésztéssel és -hizlalással, növénytermesztéssel foglalkozik.
Az MTI érdeklődésére közölte, hogy kétezer tehenük van, éves tejtermelésük 20 millió liter, 6 ezer egyedből álló kocaállományuk heteken belül mintegy 8 ezresre nő, az állatok etetéséhez szükséges takarmányt saját szántóföldjükön termelik, valamint környékbeli gazdáktól vásárolják.
A cégcsoporthoz tartozó Claessens Kft., Agrár Kft. és Csicsó Pig Kft. tavaly összesen mintegy 10 milliárd forint árbevételt ért el, ez 25 százalékkal haladta meg az előző évit.
Zsoldos Márta Piroska, a település független polgármestere elmondta, a cégcsoport most 250 embert alkalmaz, a fejlesztéssel 30-50-nel bővülhet a létszám.
A kép illusztráció, forrás: Pixabay.
A 100 leggazdagabb 2018
A cikk témájával bővebben is foglalkozik a május 10-én megjelent A 100 leggazdagabb 2018 című kiadvány. Rendelje meg most!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve