Az új épület része lesz a Ludovika Campus Projektnek és a Lovarda, valamint a Természettudományi Múzeum között helyezkedik el. Az oktatási részt 340 főre kell méretezni, míg a tanárok száma 60 lesz, továbbá 220 fős kollégium is tartozik az épülethez.
Az elnyerhető díj legnagyobb összege 12 millió, míg a legkisebb 1,5 millió forint. A pályaművek díjazására és megvételére szánt összeg 30 millió forint. A pályázati határidő szeptember 19.
Kapcsolódó
A bíráló bizottság tagjai: elnök - Patyi András (az egyetem leköszönt rektora), társelnök - Tóth Csaba (Építész, KKBK Nonprofit Zrt.), a tagok pedig Finta József (építész), Iványi Gyöngyvér (főépítész, VIII. kerületi önkormányzat), Szalay Tihamér (építész, MÉK és MMA). A pályázat titkárai: Benczúr László (építész) és Novák Ákos (építész, KKBK Nonprofit Zrt.).
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve