A közlemény szerint Patyi András a fenntartói testület múlt pénteki ülésén adta be lemondását, és kérte a testületet, hogy kezdeményezze Áder János köztársasági elnöknél a rektori megbízatás alóli felmentését. A testület a lemondást tudomásul vette és egyben döntött az új intézményvezetői pályázat kiírásáról - írta az MTI.
Az új rektorról az egyetem szenátusa véleményezését követően szintén a testület dönt augusztus közepén.
Kapcsolódó
Patyi András oktatói munkáját intézetvezető egyetemi tanárként továbbra is a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytatja.
Patyi András 2012. január 1-je óta vezeti az egyetemet. Aktívan részt vett az NKE létrehozásában, az egyetemi integráció megvalósításában és a Ludovika Egyetemi Campus megvalósításában. Második rektori ciklusára 2016 őszén kapott bizalmat az NKE szenátusától.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve