Az év nyolcadik hónapjában 1 millió 330 ezer utas fordult meg a ferihegyi repülőtéren, 15,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A CAPA légiközlekedési adatszolgáltató szerint a kezelt légi áru 2,1 százalékkal 10,1 ezer tonnára emelkedett, a gépmozgások (le- és felszállások) száma pedig 7,9 százalékos emelkedés után 9768 volt. (Egyre több a prémium utas)
Az év eddigi részében Budapesten eddig 8 millió 643 ezer utast kezeltek, 14,7 százalékkal többet, mint 2016 január-augusztusi időszakában.
A Budapest Airport vezetői korábban többször is azt becsülték, hogy a tavalyi 11,1 százalékos forgalombővülés után idén ennél is nagyobb mértékben emelkedhet az utasforgalom, amely meghaladhatja év végére a 13 milliót.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve