Hozzátette: a helyzet azért tűnik megoldhatatlannak, mert a termelők a költségnövekedést nem tudják áraikban érvényesíteni és a feldolgozók sem tudják az átadási áraikban ezt továbbszámlázni a kereskedőknek. Így az ágazat évek óta halmozódó vesztesége tovább nő.
Menczel Lászlóné emlékeztetett arra, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben a kedvezményezetti körbe nem került bele az élőállat-szállítás az e-útdíj bevezetésekor. Rontja a helyzetet, hogy az utóbbi időben több feldolgozóüzem is beszüntette működését, és így a megnövekedett szállítási távolság tovább növeli a költségeket - hangsúlyozta a VHT titkára. Mindez pedig azzal járhat, hogy a tenyésztési kedv tovább csökken, a jelenleg 30-40 százalék körüli feketegazdaság aránya viszont tovább emelkedik a szektorban - tette hozzá.
Ezért a VHT a baromfi- és tejágazat szakmai szervezeteivel együtt közösen kéri az e-útdíj mezőgazdasági kedvezményezetti körének felülvizsgálatát, kitterjesztését. A szakmai szervezetek álláspontja ugyanis az, hogy a kormány döntése hátrányosan érinti mindazokat a vállalkozásokat, amelyek haszonállatok tartásával és feldolgozásával foglalkoznak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve