Hiába javasolt vádemelést a NAV a vagyonát felnőttfilmekkel is gyarapító Gattyán György ellen, a IX. kerületi ügyészség úgy döntött, ejti a vádat és lezárja a nyomozást ellene - írta pénteken a Magyar Nemzet. Gattyán a Napi.hu gondozásban megjelenő A 100 leggazdagabb magyar idei listáján 180 milliárdos vagyonával a harmadik volt.
A költségvetési csalás elkövetése nem volt kétséget kizáróan megállapítható - indokolt a Fővárosi Főügyészség. A Docler cégcsoportot érintő ügynek egyébként Gattyán mellett még öt gyanúsítottja volt, köztük egy ismert könyvvizsgáló cég munkatársa, valamint a vállalkozás két ügyvezetője.
Kapcsolódó
Ugyanakkor Gattyán ellen folyamatban van egy másik ügy is, amely szintén költségvetési csalás miatt indult - írta a hvg.hu.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve