Andy Vajna filmügyi kormánybiztos és kormány közeli nagyvállalkozó ugyan egy korábbi interjújában azt mondta, hogy nem tervezi ingatlan vásárlását, ám a Magyar Nemzet kiderítette, hogy cégének elővásárlási joga van arra a 2000 négyzetméteres budai luxusingatlanra, amelyet jelenleg bérel. A épület a pornókirályként is emlegetett Gattyán Györgyé.
Ha a magyarországi kaszinóüzletet is uraló Vajna meg akarná szerezni az ingatlant, akkor egyelőre várnia kellene, mert az adóhatóságnak végrehajtási joga van az épületre - több mint 40 milliárd forint erejéig. Ennek hátterében a Gattyán ellen folyó adócsalási eljárás áll. Ez 2012 óta húzódik, de csak mostanában juthat el a vádemelés szakaszába.
A hírre délután reagált Andy Vajna a sajtósán keresztül a Blikknek, azt közölte, hogy nem merült fel az ingatlan megvásárlása.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve