A vezetői megbízásra irányuló pályázati eljárást június végén írta ki a munkáltató jogokat gyakorló fenntartói testület (FT), miután Patyi András lemondott az NKE vezetéséről - idézi az egyetem honlapján olvasható közleményt az MTI.
Koltay elmondta, hogy majdani rektorként első számú feladata lesz az egyetem belső szervezetének erősítése, az egyes karok és intézmények közötti együttműködés továbbfejlesztése a meglévő szellemi energiák minél hatékonyabb felhasználása érdekében.
Koltay András úgy látja: "a meglévő lehetőségek miatt sem lehet alacsonyabb célt kitűzni az intézmény elé, mint az elitképzés megvalósítása, de nem szabad elszakadni a realitásoktól sem".
Az NKE vezetői - rektorhelyettesei és dékánjai - felszólalásukban támogatásukról biztosították a pályázót. A szenátus titkos, egyhangú szavazással értékelte a pályázatot, és egyben javasolta a fenntartói testületnek a pályázat elfogadását.
A fenntartói testület múlt pénteki ülésén megtárgyalta, és egyetértve a szenátus javaslatával, támogatta Koltay András rektori pályázatát. A döntés alapján a testület kezdeményezte - az oktatásért felelős miniszter útján - a köztársasági elnök felé Koltay András rektori kinevezését.
A köztársasági elnök döntése alapján a rektori megbízatás 2018. szeptember elsejétől öt év időtartamra szólhat.
Koltay András 2002-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, amelynek jelenleg tanszékvezető oktatója. Koltay András fő kutatási területe a szólásszabadság, a médiajog és a személyiségi jog; tagja a médiatanácsnak - olvasható az NKE közleményében.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve