Ez eddig hiányzott a felsőoktatási palettáról - fogalmazott a rektor a napilapnak.
A tervezési szakaszban lévő képzéssel nem a már vezető beosztásúak továbbképzése a cél, hanem egy olyan mesterképzést szeretnének létrehozni, amely lehetővé teszi, hogy az, aki ezen a területen diplomát szerez, annak egyenes útja lehessen az államszervezet legfontosabb, kiemelkedő szakmai feladatokat ellátó területeire.
Szavai szerint a XXI. század igényeihez mérten egy komplex, sokszínű, minden lehetséges igényt lefedő képzéscsomagot szeretnének letenni az asztalra. Ebben építenek a mesterképzésre, a szakirányú továbbképzésre és a tréning jellegű rövidebb képzésekre, valamint a frontális oktatáson kívül elérhető, az e-learning és az internet adta lehetőségekre is.
Az NKE különleges, hiszen feladata az államszervezet számára szakembereket képezni - tette hozzá Koltay András.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve