Miközben a KSH adatai szerint Magyarországon csökkent a tyúkfélék száma - idén június 1-jén 35 millió volt, ami 776 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál -, a tojóállomány egy év alatt 432 ezerrel 11 millióra bővült. Az étkezési tojás termelése is emelkedett, az első öt havi 482,6 millió darab közel 20 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél - írja a Magyar Mezőgazdaság.
Ennek fényében javult a tojáságazat külkereskedelmi helyzete. A KSH első öt havi adatai szerint Magyarország az egy évvel korábbihoz képest 7 százalékkal kevesebb, 9,2 ezer tonna héjas tojást importált. A friss tojás részaránya csaknem 20 százalékkal kevesebb, 2,7 ezer tonna volt.
Kapcsolódó
Az EU-ban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára átlagosan 116 euró/100 kilogramm volt 2018 júliusában, azaz majdnem 1 százalékkal alacsonyabb, mint 2017 júliusában. Magyarországon az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 5 százalékkal 21,43 forint/darabra csökkent egy év alatt az M+L méretkategóriában. A boltokban ennél vegyesebb a kép, mert a tojás fogyasztói átlagára a piacon darabonként bruttó 47,38 forint volt az első negyedévben, 8,9 százalékkal alacsonyabb az előző negyedév áraihoz viszonyítva. Viszont drágább volt, mint az előző évi átlagár.
Tavaly az év végén drágult meg a tojások ára.
A fotó forrása: Unsplash.com.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve