A gabonafélék ára 12,7 százalékkal emelkedett. A gyümölcsök ára 19,5 százalékkal esett vissza. Ezen belül a jelentős súlyt képviselő meggyfélék termelői ára 40 százalékkal volt alacsonyabb, miközben a felvásárolt meggy mennyisége mintegy két és félszeresére nőtt.
A zöldségfélék ára 4,6, a burgonyáé 34,2 százalékkal lett magasabb.
Kapcsolódó
Az élő állatok ára 7,9, az állati termékeké 0,4 százalékkal csökkent. A vágósertés ára 18 százalékkal volt alacsonyabb, a tojás ára 1,8 százalékkal haladta meg a tavaly júniusit.
Az első fél év átlagát tekintve sem változtak a termelői árak a múlt év azonos időszakához viszonyítva: a növényi termékek ára 1,0 százalékkal magasabb, az élő állatok és állati termékek átlagára 1,7 százalékkal alacsonyabb volt.
(Ezt olvasta már? A globális felmelegedés a hibás)
Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve