Pénteken eleinte többnyire erősen felhős vagy borult időre lehet számítani többfelé esővel, záporral, majd reggeltől, délelőttől északnyugaton, nyugaton felszakadozik, csökken a felhőzet, és a Dunántúlon egyre inkább csak elszórtan lehet zápor, esetleg zivatar.
A Dunától keletre túlnyomóan borult marad az ég. A szél több helyen megélénkül, napközben helyenként meg is erősödik. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. Zivatarveszély miatt péntekre Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. A leghidegebb órákban 12-17 fok lesz, napközben 18-24 fokig melegszik a levegő.
Szombaton a Dunántúlon és a középső tájakon a néhány órás napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, szórványosan záporok, zivatarok alakulnak ki. A keleti határvidéken tartós eső is előfordulhat. Főként a Dunántúlon sok helyen erős, zivatarok környezetében viharos széllökések is lesznek. A minimumhőmérséklet 10-15, a maximumhőmérséklet 19-25 fok között valószínű.
Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan alakulnak ki záporok, zivatarok. Zivatarban lehetnek csak átmenetileg viharos széllökések. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-16, a legmagasabb hőmérséklet 22-27 fok között várható - olvasható az OMSZ előrejelzésben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve