Az adatokat a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság akkreditált laboratóriuma mérte az elmúlt egy hétben. A kárelhárítási készültség keretében a szakemberek azonnal megkezdték az úgynevezett lepel- és mélységi kotráshoz szükséges helyszínek és eszközök előkészítését. A munkálatok Balatongyörök térségében a lehető legrövidebb időn belül megindulnak.
A vízminőségi kotrás a strandok használatát nem befolyásolja - írta az OVF.
Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) honlapján megjelent tájékoztatás szerint az algák mennyisége a Balatonból július 13-án, a part mentén vett vízmintákban a nyílt vízinek csaknem a háromszorosa volt. A kora nyári időszakra jellemző fecskemoszatok mellett már megjelentek a késő nyári fonalas nitrogénkötő cianobaktériumok is.
A Balaton vizében lebegő algák fontos szerepet töltenek be a tó életében, túlzott mértékű elszaporodásuk azonban veszélyezteti a fürdőzést és az ivóvízkivételt.
Az elmúlt időszakban a Balaton nyílt vizében az algák mennyisége mindenhol alacsony volt, miközben a Keszthelyi- és a Szigligeti-medencében a parti régióból több ponton is jeleztek a víz felszínén úszó algatömeget. A jelenség arra figyelmeztet, hogy a következő hetek időjárásának függvényében nem zárható ki a tavalyihoz hasonló algavirágzás kialakulása a tó nyugati területein - közölte az Ökológiai Kutatóközpont.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve