Felsőcsatáron egyik napról a másikra zárt volna be a kocsma. Nem azért, mint az országban sok helyen, hogy olcsóbb lett a boltokban dömpingsört venni, mint kocsmába járni, hanem mert a szomszédos közértnek nincs más irány, ahova terjeszkedhetne. A falu összefogott, a boltlánc pedig keresi a kompromisszumot.
Szerző(k): Szabó DánielMár aggasztó mértékben gyengülnek a brit gazdasági kondíciók, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) folyamatát övező makacs bizonytalanságok miatt - áll a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) csütörtökön ismertetett friss negyedéves felmérésében. A vizsgálat kimutatta, hogy a brit gazdaság pillérének számító szolgáltatási ágazat hazai értékesítése két éve nem volt olyan gyenge, mint most.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKözel 150 ezer munkahely szűnt meg és 20 ezer üzlethelyiséget kellett bezáratni a brit kiskereskedelmi és vendéglátóipar szektorban 2018 során. Szakértők szerint masszív kormányzati beavatkozás nélkül hasonló méretű leépülési hullám várható 2019-ben is - adta hírül a retailgazette.
Szerző(k): K. Kiss GergelyRekordösszeget költöttek a családok az idén: 11,5 ezer milliárd forint körül várható a kiskereskedelmi forgalom - írta pénteki számában a Magyar Idők az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgyik éjszaka az üzletházban leégett a pizzéria és a tűzoltóság nem találta meg a tűz okát. A szomszéd üzlet - amely szintén károsodott - tulajdonosa a bírósággal akarta felelősnek kineveztetni a pizzéria tulajdonosát, hogy az köteles legyen kifizetni az ő kárát. Nem járt sikerrel.
Szerző(k): Németh GézaDecemberben a legtöbb bolt a szokásosnál hosszabb ideig tart nyitva, de december 24-én (ami idén hétfőre esik) legkésőbb 14 óráig kötelező bezárniuk - mondta Vámos György, a Magyar Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádiónak.
Szerző(k): Domokos LászlóAz idén még három üzletet nyit az amerikai Starbucks kávézólánc Magyarországon, a két pesti és egy székesfehérvári üzlet megnyitásával mintegy 50-nel nő a cég dolgozóinak létszáma, és 27 kávézója lesz - adta hírül a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóEgyre több döntéshozó eszmél rá a megnövekedett piaci nyomás alatt, hogy kulcsfontosságú kérdésként kell kezelnie vállalata online megjelenését. Abban a környezetben, ahol a legnagyobbak pszichológiai trükkök egész tárházát bevetve mágnesként vonzzák az új ügyfeleket, felmerül a kérdés, hogyan lehet az emberi természetre, gondolkodásra optimalizálni a tartalmainkat. Ha a vállalkozásnak nem sikerül megfelelő időben, megfelelő helyen meggyőznie a célcsoportjait, akkor pénzt veszít, ez ilyen egyszerű. Farkas Flóra, a 7Digits UX dizájn szakemberének vendégcikke a Napi.hu-n.
Szerző(k): Economx