Mintegy 20 százalékkal növelte árbevételét a magyar tulajdonú Euronics műszaki áruházlánc tavaly, ezzel bruttó 74 milliárd forintnyi forgalmat bonyolított. A bővülésben kiemelkedő szerep jutott a tévéknek, háztartási gépeknek és a játékkonzol-értékesítésnek: e termékkörben 180 százalékos volt a növekedés mértéke. A lánc idén újabb lépéseket tesz, a tavaly megindult látványos átalakításban.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBezárt az Ipar utcai Tesco Győrben. Az üzletre február 23-án került lakat, erről a munkatársakat már korábban értesítették - tudta meg a kisalföld.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA tavalyi utolsó negyedévben 38 ezerrel kevesebben dolgoztak a boltokban, mint egy évvel korábban, a teljes létszámot nézve. A négy főnél nagyobb boltosoknál viszont nem csökkent a létszám. A Blokkk.com összehasonlította a mutatókat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Magyar Narancs becslése szerint több üzlethelyiség esetében is a piaci ár ötödét-hatodát fizette ki a budapesti belváros-lipótvárosi önkormányzatnak egy, a Szatmáry Kristóf fideszes parlamenti képviselőhöz köthető cég.
Szerző(k): Domokos LászlóMiközben az USA-ban még nem látni, melyik erre szakosodott vállalkozás lesz képes felvinni a világűrbe az első űrturistát, Oroszország bejelentette, mikor kezdik újra űrturizmusprogramjukat. Ezúttal nagy hangsúlyt fektette a PR-ra is.
Szerző(k): Komócsin SándorFebruárban a Lidl Magyarország hétről hétre folyamatosan bővülő friss gyümölcs- és zöldségkínálatot biztosít vásárlói számára. Friss Február a közösségi médiában mozgalmat is indítanak az egészséges termények népszerűsítésére, mert a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével (MDOSZ) közös kutatásukból az derült ki, hogy tízből négy embernek nincs ismerete a kellő napi rost bevitelről.
Szerző(k): Szabó DánielA legnagyobb német pártok és üzleti szervezetek vezetői közös levélben kérték Nagy-Britanniát arra, hogy maradjon az Európai Unió tagja - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOrbán Viktor miniszterelnök szerint nincs jelentős korrupció Magyarországon, rokonai és barátai gyors gazdagodásával pedig nem foglakozik.
Szerző(k): Vég Márton