Az Európai Úszó Szövetség (LEN) londoni kongresszusán a magyar szövetséget (MÚSZ) vezető Gyárfás Tamást egyhangú szavazással megerősítették újabb négy évre a LEN kincstárnoki tisztségében, amely az elnök után a főtitkárral együtt a legtekintélyesebb pozíció.
Szerző(k): MTIA 2017-es költségvetés a családok és a mindenki léphet egyet előre büdzséje – legalábbis a kormányzati kommunikáció szerint. Egy másik olvasat szerint a 2017-es a fölösleges kiadások és a pazarlás költségvetése is. A büdzsében 953 milliárd forintnyi vitatható kiadás található.
Szerző(k): Papp ZsoltElsöprő többséggel bizalmat szavazott Gyárfás Tamásnak a közgyűlés, így továbbra is ő a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke.
Szerző(k): MTIHárom ajánlattevő közül - mint a legolcsóbb - a Finta és Társai Építész Stúdió Kft. nyerte meg a Nemzeti Sportközpontok által, a Császár-Komjádi Uszoda átépítésének tervezésére kiírt tendert.
Szerző(k): Németh GézaÖsszesen mintegy 10,2 milliárd forintot szán a kormány a 2017-es vizes világbajnoksághoz kapcsolódó egyes létesítmények felújítására, illetve kialakítására - olvasható a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számában.
Szerző(k): MTITöbb mint 7 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a kormány az ez évi költségvetésben a 2017-es vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan sportlétesítmények fejlesztésére - olvasható a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számában.
Szerző(k): MTINéhány hét múlva nyílik a Balaton legújabb hotelje Balatonfüreden. A régi-új Füred szálloda azonban csak egy eleme a most beinduló nagyszabású fejlesztéseknek. A milliárdos ingatlanprojektek egy része a jövő évi vizes vb-hez kapcsolódik. Egy látványos csőd is beárnyékolja a helyiek optimizmusát.
Szerző(k): Szakonyi PéterÚjabb magyar mérnöki bravúrt hajtottak végre a Dagály építkezésén, a tervezettnél hat héttel korábban került tető az úszóarénára csütörtök éjjel - mondta Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosa.
Szerző(k): MTI