A MÚSZ vasárnapi tájékoztatása szerint az 52 tagországot felvonultató közgyűlés arról is döntött, hogy 2017-től kik képviselik Európát a nemzetközi szövetségben (FINA). Gyárfás Tamás itt is a legtöbb voksot kapta, mellette az elnökként újraválasztott Paolo Barellinek, a görög Dimitrisz Diatheszopulosznak és a brit David Sparkesnak szavaztak bizalmat.
Gyárfás Tamás két hete bizalmi szavazást kért a Magyar Úszó Szövetségben, akkor 118-1 arányban állt ki mellette a közgyűlés. "Változatlanul a 2017. évi világbajnokság számomra a legfontosabb, a választási eredmények megfelelő hátteret adnak ahhoz, hogy minden szempontból a várakozásnak megfelelően teljesítsünk" - mondta a kongresszust követően Gyárfás Tamás, hozzátéve, ehhez óriási csapatmunkára, erős összetartásra és bizalomra van szükség. Az elnök elmondta, nagy a jelentősége a különböző tisztségeknek, de a lényeg változatlanul az, hogy a magyar úszók a korábbiakhoz hasonló sikereket érjenek el. A londoni vizes Európa-bajnokság hétfőn kezdődik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve