Jelentős árcsökkenést várnak a cukornál, a tejnél és főként tojásnál a szakértők Lengyelországban, ugyanakkor a hústermékek drágulhatnak
Szerző(k): Barabás JúliaOlcsóbb lett húsvét előtt a tojás karácsonyhoz képest: akkor mérettől és a termelési módtól függően 42–60 forintot is elkértek darabjáért, de nem volt ritka a 60 forint fölötti ár sem, most a legdrágább sem kerül többe 50 forintnál - írta a Népszava kedden.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJanuárban új ügyvezető került a Nestlé Hungária Kft. élére Noszek Péter személyében, aki több szempontból is különbözik elődeitől. A szakember többek közt elmondta, hogy milyen változások érnek a vállalatcsoportnál és milyen készítmények hozhatnak hamarosan robbanást az élelmiszerpiacon. Kiderült az is, miért zsugorodnak a csokoládék. Interjú.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLetörné az élelmiszerkereskedők termelőkkel szembeni egyeduralmát a francia kormány. Törvényi szabályozással megszüntetnék például az "egyet fizet, egyet ingyen kap" akciókat és köteleznék az üzlethálózatokat arra, hogy a beszerzési áraknál legalább 10 százalékkal drágábban adják az élelmiszereket - írja az agrárszektor.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMérséklődtek a nemzetközi élelmiszerárak októberben, lekövetve a tejtermékek árának mozgását - jelentette be az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO). Így a szervezet indexe 27 százalékkal alacsonyabban zárt, mint minden idők legmagasabb értéke 2011 októberéből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMiközben a vásárlók elsősorban a vaj árának durva emelkedésén szörnyülködtek, szép csendben számos más élelmiszer is jelentősen drágult. A lengyelországi átlagos áremelkedés tempója bőven meghaladja az évi négy százalékot.
Szerző(k): Barabás JúliaAz év végéig tovább drágulnak az élelmiszerek Lengyelországban, ahol már eddig is komoly áremelkedést jegyeztek fel a statisztikusok. A decemberi éves infláció e termékcsoportban elérheti a négy százalékot.
Szerző(k): Barabás JúliaEredményes a nyúlhús fogyasztását ösztönző kampány, egyre többen keresik a terméket a boltokban - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára hétfőn az M1-en.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan