A lengyel élelmiszer-gazdasági intézet szakértője azt jósolja, hogy decemberre a tavalyihoz képest átlagosan négy százalékkal drágulnak az élelmiszerek. Az áremelkedés élén a gyümölcsök és a tejtermékek menetelnek - írta a onet.pl.
Az élelmiszerek ára júliusig 3,1 százalékkal nőtt az elmúlt év végéhez képest - ebből adódhat 2017 decemberére a négyszázalékos drágulás. A szakértők várakozása szerint szeptemberben és októberben felfelé tartanak majd az árak, novemberben és decemberben pedig lejtőre kerülnek.
Általában a nyári szezonban szokott csökkenni az élelmek ára, mivel nagy súllyal szerepelnek a szezonális zöldségek és gyümölcsök. Idén azonban a tavaszi fagykárok miatt rendkívül drágák a gyümölcsök, a zöldségeket pedig később vetették el és egyelőre a korábbinál szerényebb mennyiség kelt el belőlük.
Ami a többi élelmiszert illeti, a marhahúst nagyjából a tavalyi áron fogják kínálni decemberben, a sertés valamivel drágább lesz, a baromfi viszont olcsóbb is lehet, mert nagyobb a kínálat, mint a kereslet az uniós és a hazai piacon is.
Nem kellene drágulnia a gabonából készült termékeknek sem, mert az előrejelzések szerint az idei gabonatermés nyolc százalékkal magasabb lesz a tavalyinál.
A tejtermékek, főleg a vaj nagyon megdrágultak. A szakértők azt várják, hogy a tej ára nemzetközi szinten az év végére stabilizálódni fog, mivel sok tejtermék kerül a piacra Új Zélandból és Óceániából. A vaj magas ára miatt csökken a kereslet, a vásárlók helyettesítő termékeket keresnek. A cukor drágulása az év végére megáll, mivel októbertől nem fogják tovább csökkenteni a termelést az EU-ban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve