A kormány által az árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzetre hivatkozva pénteken 18 órától nem lesz elérhető a céginformációs szolgálat elektronikus beszámoló portálja.
Szerző(k): NAPIÖnkéntes egyetemi hallgatók százai vesznek részt az árvízvédelmi munkálatokban, miután a közösségi oldalakon figyelemfelhívó üzenetekben invitálják a tanulókat: csatlakozzanak az akcióhoz. Mindeközben az ELTE vezetése közölte, az árvízi mentésben közreműködő hallgatók számára biztosítja a vizsgahalasztás lehetőségét.
Szerző(k): Tóth KataA kormány várja a dunai árvíz miatt kárt szenvedő magánszemélyek és vállalkozók jelentkezését a Belügyminisztérium által létrehozott euszacivil@bm.gov.hu címen - közölte a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): MTIAz árvízi védekezés során otthonukat elhagyni kényszerülő betegeket és ápoltakat befogadó kórházak várják, és gondoskodnak szakszerű ellátásukról - közölte a GYEMSZI. Kérik a lakosságot, hogy otthona elhagyásakor állandóan szedett gyógyszereit - lehetőség szerint - mindenki vigye magával.
Szerző(k): NAPIA korábban vártnál gyorsabb ütemben áradt a Duna Pozsonynál csütörtökre virradó éjjel, a folyó vízszintje reggel hét óra előtt már csaknem elérte az estére várt 10,2 méteres szintet. (Képünk illusztráció.)
Szerző(k): MTIA komáromi térségbe érkezett szerda délután Orbán Viktor kormányfő, ahol személyesen irányította az árvízi védekezés munkálatait - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szerző(k): InforádióA kabinet döntése értelmében tizenötmilliárd forinttal túlléphető lesz a költségvetés kárelhárítási kerete az ár- és belvízi védekezés és helyreállítás költségeire, valamint a még márciusi rendkívüli időjárással kapcsolatos kiadásokra.
Szerző(k): portfolio.huNem fogja vissza a német gazdaság növekedését az ország déli és keleti részén pusztító árvíz a német iparszövetség (BDI) elnöke szerint.
Szerző(k): MTI-Eco