A gazdasági tárca vezetője elmondta: az Országgyűlés előtt zárószavazásra vár az a törvényjavaslat, amely alapján nem kell hátrányos adókövetkezménnyel számolniuk azoknak, aki az árvízi védekezésben segítenek. "Szeretném felhívni tehát a segítő szándékú magyar emberek figyelmét, akik járműveikkel szállítási, vontatási feladatot vállalnak, étellel, itallal vagy más módon járulnak hozzá a kárenyhítéshez, hogy nincsen adózási kötelezettségük" - mondta.
Varga Mihály miniszter hangsúlyozta: az árvízi védekezés költségvetési fedezetének biztosítása mellett a tárca adóügyi intézkedések révén is elismeri a magánszemélyek és a vállalkozások által, ellenszolgáltatást nem várva nyújtott segítséget.
A nemzetgazdasági miniszter arról is tájékoztatott, hogy önkéntes alapon a tárca dolgozói is segítséget nyújtanak az árvízi védekezéshez. A Nemzetgazdasági Minisztériumban árvízvédelmi csoportokat állítottak össze, amelyek előreláthatóan péntektől vasárnapig vesznek részt a védekezésben - tette hozzá.
Varga nyilatkozatában emlékeztetett: a kormány az árvízi védekezésben magánszemélyek, valamint vállalkozások aktív segítségére is számít.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve