Egymilliárd forint forrást biztosít a kormány az Arany János Toldi című elbeszélő költeménye alapján készülő 12 részes rajzfilmsorozatra - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Szerző(k): Domokos LászlóVáltoznak az egyik legjobb hozamot kínáló lakáscélú megoldásokra, a lakás-takarékpénztári megtakarításokra vonatkozó szabályok. A lakás-takarékpénztáraknál az eddigi 75-ről 90 százalékra emelkedik az áthidaló hitelhez felhasználható korlát, ez jobb helyzetet teremthet a piacon - közölte a BankRáció.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaElszólhatta magát az MVM kommunikációs igazgatója.
Szerző(k): Domokos ErikaA Budapesti Operettszínház módosította a Zengafons Kft.-vel 10 Bogányi zongorára kötött szerződést. A három külföldi hely közül az ENSZ központ helyett a helsinki Sibelius Akadémia kap hangszert és módosultak a szállítási határidők is, az idei év végi véghatáridő azonban maradt.
Szerző(k): Németh GézaMiután tavaly a szolnoki, néhány éve a rétsági napelemgyár dobta be a törülközőt, most úgy fest, a csornai üzem el se indul. Az állam milliárdokat veszít, de képes még ugyanazokban a vállalkozókban bízni: a háttérben felsejlik egy korábbi államtitkár és a Kulcsár-ügy vádlottja. Kis magyar napelemes körkép.
Szerző(k): Szabó DánielMegduplázta részesedését a kínai HNA-csoport a Deutsche Bankban. Ezzel a német bankóriás legnagyobb részvényesévé vált, a katari uralkodócsalád a második helyre szorult. A bank menedzsmentje számít a támogatásukra.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTávozik posztjáról Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Szerző(k): Domokos ErikaAz idén - január és április eleje között - 32 százalékkal többen érdeklődtek a lakástakarék-megoldások iránt, mint egy évvel korábban. Az idei év ráadásul rendhagyó a lakástakarék-piac szempontjából: idén júliustól még kedvezőbbé válnak ezek a konstrukciók. Az úgynevezett kiutalási időszak 2 hónapra csökken majd a mostani 3 hónapról - írja a Tőzsdefórum.hu.
Szerző(k): K. Kiss Gergely