Napokon belül indulhat a Magyar Állami Operaház teljes felújítása. A 23 milliárd forintot is meghaladó rekonstrukció, amelynek első részére szerződtek eddig, másfél évet vesz igénybe. Az előadásokat a restaurálás ideje alatt az Erkel Színházban tartják.
Szerző(k): Szakonyi PéterA magyar kormány 968 millió forinttal támogatja a német tulajdonú Diehl Aircabin Hungary Kft. 2,76 milliárd forintos beruházását, a repülőgép-alkatrész gyártásával foglalkozó vállalat Debrecenben mérnökközpontot alakít ki, ezzel magas hozzáadott értéket képviselő 150 új munkahelyet hoz létre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaPénteken indul a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amelyben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig, a rendelkezésre álló keretösszeg mintegy 300 milliárd forint - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA Duna Arénát nettó 43 milliárd forintért felhúzó Market Építő Zrt. bővítheti a budapesti állatkertet is, nettó 32,7 milliárdért.
Szerző(k): Domokos ErikaA halőrök munkájához szükséges új eszközök vásárlására az idén 470 millió forint állami támogatásra pályázhattak a halőr szolgálatok. A vásárolt terepjárókat, vízi járműveket és egyéb eszközöket kedden vették át a szervezetek Agárdon - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaElindult a háztartási nagygépek államilag támogatott csereprogramja.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány döntése szerint a Millenáris Parkban jön létre a Startup Campus Budapest, a megvalósításra ötmilliárd forintot különítettek el.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány 387,5 millió forinttal támogatja a 2021-es vadászati világkiállítást - írja az MTI. Európai lovas játékokat is rendezünk a Kincsem Parkban.
Szerző(k): Domokos Erika