Kis megtorpanás után idén ismét nőtt a lakáseladások száma, és az ingatlanok ára is, emiatt megugrottak az illetékbevételek - írta a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóLezárult az árverés, az állam eladta a Dunaferrben meglévő 103 darab, 1 130 forint névértékű törzsrészvényét. Licitálni csak augusztus 19-24. között, tehát szűk öt napig lehetett, amelyből ráadásul három munkaszüneti nap volt.
Szerző(k): Szász PéterA magas államadósság problémájával az elmúlt évtizedekben szinte minden magyar kormánynak meg kellett küzdenie. Most a járvány vetett viszonylag gyorsan véget egy kedvező folyamatnak, ám az adósságcsökkentési kényszer egyre égetőbbé válik. Az OECD az idei Magyarországról szóló jelentésében egyebek mellett arra figyelmeztet, hogy amennyiben a kormány nem lép, a magyar társadalom öregedésével és az ezzel járó kiadások növekedésével jelentősen megugorhat az államadósság szintje, amelyet csak jelentős konszolidációkkal lehet utána kordában tartani. Márpedig a nyugdíjrendszer reformja terén eddig nem történtek érdemi lépések.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaRomániában csigalassúsággal folyik azoknak a kártalanításoknak az elszámolása, amelyeket a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan ígért a kormány a vállalatoknak. A szeptemberi határidőt el lehet felejteni.
Szerző(k): Barabás JúliaA kormány állami kezességet ad a kormányszóvivő férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf 53 milliárd forintos hiteléhez - írja a HVG. A lap szerint a pénz a cseh Aero Vodochody repülőgépgyár megvásárlásához kellhet.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Dél-pesti Centrumkórházban, valamint a János Kórházban is leállt a traumatológiai ellátás – derült ki a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ orvosigazgató-helyettesének leveléből, amelyet Kunetz Zsombor tett közzé a Facebook-oldalán. Az írásból kiderül, hogy leállások miatt
Szerző(k): Rácz GergőÚjraosztják a feladatokat.
Szerző(k): Rácz GergőTovábbi konszolidáció következik a kormányzat infokommunikációs és távközlési érdekeltségeinél, ugyanis az Antenna Hungária kezébe kerül az MVM NET Zrt - írja a HWSW.
Szerző(k): Szász Péter