A várakozásoknak megfelelően, azaz csigalassúsággal halad a vendéglátóipar és az idegenforgalom terén működő cégek kártalanítását célzó kormányprogram - írta a Maszol. Az igényléseket július 20-ig lehetett leadni, amit 10 ezernél több cég tett meg. A Gazdasági, Vállalkozásügyi és Idegenforgalmi Minisztérium azt ígérte, hogy ezeket két hónap alatt fogják elbírálni, vagyis szeptember végéig.
Az már most látszik, hogy ebből semmi sem lesz, augusztus 13-ig ugyanis mindössze 338 igényléssel végeztek a tárca munkatársai. Ezek közül 335 zöld utat kapott, hármat pedig visszautasítottak. A kérelmek feldolgozási aránya tehát, három hét után, körülbelül háromszázalékos. Ha a minisztérium a továbbiakban is ilyen ritmusban dolgozik, akkor az év végéig sem végeznek a kártérítési igénylések feldolgozásával.
Kapcsolódó
A tárca által közzétett listán, a legnagyobb összegű kártérítésre jogosult cégek között az első hatban öt erdélyi van. A legtöbb pénz, hárommillió lej (210 millió forint), a több szállodát és egy autóbusz-pályaudvart működtető marosvásárhelyi Voiajor kft.-nek jár. Az igénylők egyelőre egy lejt sem kaptak, a minisztérium nem közölte, hogy mikor kezdődnek a kifizetések.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve