Amerikai szövetségi nyomozók bejelentették Detroitban, hogy egy nagyesküdtszék vádat emelt Martin Winterkorn, a Volkswagen volt vezetője ellen a német autógyár környezetvédelmi csalása ügyében - számolt be az Infostart.hu az MTI híre alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóA balatonalmádi rendőrök vádemelési javaslattal fejeztek be egy 38 éves tatai férfi ellen indított nyomozást, aki korábban térfigyelő kamerák antennáit lopta el.
Szerző(k): Szabó DánielA Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség 2 rendbeli csalás bűntette és 43 rendbeli csalás vétsége miatt emelt vádat azzal a 37 éves különös visszaeső férfival szemben, aki az interneten árult nem létező telefonokat.
Szerző(k): Domokos LászlóKöltségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága tizenegy emberrel szemben, akik a gyanú szerint őrzésvédelmi és egyéb betanított munkák szervezésével félmilliárd forintos kárt okoztak az állami büdzsének - tájékoztatta Haszon Dávid, a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-t.
Szerző(k): Domokos LászlóEltulajdonította a rábízott sorsjegyeket egy nagykanizsai postai kézbesítő, aki ellen sikkasztás miatt emeltek vádat - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz orosz elnök kijelentette az NBC amerikai tévéadónak adott exkluzív interjújában, hogy a legkevésbé sem érdekli, ha orosz állampolgárok megpróbáltak beleavatkozni a 2016-os amerikai elnökválasztásba, mert - mint állította - ezeknek az embereknek semmilyen kapcsolata nem volt a Kremllel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaRobert Mueller (képünkön), a 2016-os amerikai választási folyamatba történt állítólagos orosz beavatkozást vizsgáló különleges bizottság vezetője újabb ügyekben emelt vádat Donald Trump elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort és volt tanácsadója, Rick Gates ellen - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAbszurdnak nevezte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője az amerikai nagyesküdtszék pénteken bejelentett vádemelését, amely szerint 13 orosz állampolgár és három orosz jogi személy beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna