A vádlott 2016 májusától kezdődően több mint egy évig több internetes portálon a vásárlók körében nagy népszerűségnek örvendő márkájú használt mobiltelefonokat árult kedvező áron.
A hirdetéseire összesen 45 személy jelentkezett, akiket rávett arra, hogy postai úton vagy banki utalással legalább a telefonok vételárának előlegét fizessék ki neki. A megtévesztett sértettek 10 ezer és 80 ezer forint közötti összegeket küldtek el a vádlottnak, aki miután megkapta a pénzt, a hirdetéseket törölte és a vásárlók soha többé nem tudtak kapcsolatba lépni vele - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.
A férfi a mintegy 13 hónap alatt 1,22 millió forintot keresett, amit a becsapott személyek eddig még nem láttak viszont.
A korábban is csalás miatt elítélt, és a jelenleg is hasonló bűncselekmény miatt kiszabott börtönbüntetését töltő férfivel szemben az ügyészség újra börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint a sértetteknek okozott kár miatt előterjesztett polgári jogi igények érdemi elbírálását is indítványozta.
A fotó illusztráció, forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve