Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érd elágazásnál, emiatt Érd felső és Tárnok, Érd felső és Érd között nem közlekedhetnek a vonatok - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t csütörtök hajnalban.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA fővárosi tűzoltók kedden este 10 óráig közel száz helyen avatkoztak be a kora esti órákban a fővárost is elért vihar miatt; jellemzően faágakat, kidőlt fákat kellett eltávolítaniuk, amelyek felső vezetékekre vagy járművekre zuhantak - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBiztonsági beléptetőkapukat szerelnek fel a nemzetközi viszonylatokban közlekedő vonatok peronjaira Belgiumban - közölte a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTavaly a MÁV-Start összesen 18,8 milliárd forintnyi szociálpolitikai menetdíj támogatást vett igénybe a kedvezményes utazások miatt kieső bevételek ellentételezésére - idézi az mfor.hu, a cég beszámolóját. Ez közel 300 millió forinttal kevesebb az előző évinél, vagyis kevesebben utaztak valamilyen kedvezmény érvényesítésével tavaly, mint 2015-ben. Ez azonban nem minden csoportra igaz.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Budapest-Keletit érintő több vonat menetrendje, útvonala és végállomása is módosul szerdától június elsejéig, mert karbantartást végeznek a pályaudvaron, valamint a Ferencvárost Kelenfölddel összekötő vasúti szakaszon - tájékoztatta a Mávinform szerda reggel az MTI-t.
Szerző(k): Szepesi AnitaLázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ellehetetlenülni látszik a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train, a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus azt kéri a kormánytól, az aránytalanul megnövekedett költségek miatt ne vállaljon kötelezettséget a beruházás megvalósítására.
Szerző(k): Szász PéterHelyreállították a biztosítóberendezést a Keleti pályaudvaron, várhatóan késő délutánra visszaáll a menetrendszerű közlekedés a Budapest-Újszász-Szolnok-Lőkösháza és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon - közölte a Mávinform hétfőn, kora délután az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNem járnak a gödöllői és a sülysápi vonatok, a szolnoki zónázók pedig mindenhol megállnak, miután meghibásodott a biztosítóberendezés a Keleti pályaudvaron - közölte a Mávinform hétfő délelőtt az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna