A napilap tájékoztatása szerint a belga főváros Bruxelles-Midi nevű vasútállomásán, valamint Antwerpen központi és Liege Guillemins pályaudvarán a nemzetközi vonatok peronjaira júliustól kizárólag érvényes jeggyel rendelkező utasok léphetnek be.
A beléptetőrendszer keretében - a repülőtereken alkalmazotthoz hasonlóan - a jegyellenőrzésen túl fémkeresőkapukkal, szisztematikus csomagellenőrzéssel, kábítószer és robbanóanyag kiszűrésére is alkalmas eszközök használatával növelik a biztonságot. A tájékoztatás szerint egy-egy gyanús utas és csomag átvizsgálására vagy szúrópróbaszerű ellenőrzésekre a lehetőség szerint állandóan helyszínen tartózkodó rendőrség jelenlétében kerülhet sor - írja az MTI.
Mint írták, a biztonsági rendszer és az azt működtető személyzet képzése és foglalkoztatása mintegy 17 millió euróból (mintegy 5,3 milliárd forint) valósul meg. (Bármikor újra támadhatnak a terroristák - egyszerűbb a dolguk, mint gondolnánk.)
A napilap tájékoztatása szerint a Londonba közlekedő vonatoknál már korábban megszigorított biztonsági ellenőrzés és beléptetés nem változik.
Az újabb, szigorúbb biztonsági intézkedéseket mintegy két évvel az után vezetik be, hogy Jacqueline Galant közlekedésért felelős miniszter a Párizsba közlekedő Thalys nagysebességű vonat utasai ellen 2015-ben tervezett, de meghiúsított brüsszeli merényletkísérletet követően ígéretet tett a nemzetközi vonatok biztonságának erősítésére - tették hozzá.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve