A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a BrightWhite otthoni fogfehérítő rendszer forgalmazóival szemben, mert reklámgyakorlatuk több szempontból is megtévesztheti a fogyasztókat.
Szerző(k): Rácz GergőA kínai külügyminisztérium szerdán közölte, hogy még folyik az egyeztetés az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a koronavírus-járvány eredetének felkutatása céljából Kínába látogató szakértői csoport beutazásáról, miután előző nap a WHO főigazgatója úgy nyilatkozott, hogy Kína még nem adta meg a beutazási engedélyt a szakértőknek.
Szerző(k): Szabó DánielA társasházak, amennyiben elmulasztják a kazánok, a hőszivattyúk és a légkondicionálók energetikai felülvizsgálatát, akár 550 ezer forint bírságot is fizethetnek.
Szerző(k): Németh GézaAz Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minden évben ellenőrzi a fogyasztói megtévesztés szempontjából az ünnepi virslikínálatot. A 2020-ban vizsgált húszféle húskészítmény közül mindössze egy nem felelt meg maradéktalanul az előírásoknak.
Szerző(k): Domokos LászlóA májusban megkezdett célellenőrzés során összesen 121 hirdető csaknem 180 tűzifahirdetését és a hirdetők tevékenységét teljes részletességgel vizsgálták a Nébih szakemberei.
Szerző(k): Domokos LászlóA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzést indít, hogy feltárja, miként keletkezik az online kiskereskedők adatvagyona, illetve milyen szerepet tölt ez be a webáruházak között folyó versenyben. A vizsgálat kiterjed arra is, hogy a fogyasztók mennyire vannak tisztában az adatgyűjtéssel és hogyan befolyásolja döntéseiket - adta hírül a hivatal.
Szerző(k): Domokos LászlóA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított két céggel szemben, amelyek tisztességtelen módszerekkel népszerűsíthették a Helvetia Apotheke étrend-kiegészítőket - írja közleményében a hatóság.
Szerző(k): Szabó DánielA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a lengyel Work Service S.A. feletti irányításszerzéssel kapcsolatban, magyar piaci érdekeltsége miatt ugyanis a cég befektetőjének valószínűsíthetően be kellett volna szereznie a hazai versenyhatóság jóváhagyását is.
Szerző(k): Domokos László