"Kína keményen dolgozik a járvány elleni védekezésen, miközben igyekszik felgyorsítani az előkészületeket, ezzel pedig a WHO is tisztában van". A szóvivő szerint a szakértők utazását "nem csupán vízumproblémák adakályozzák" - mondta el Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő a szerdai sajtótájékoztatóján. Arról is beszélt, hogy a felek kapcsolatban állnak a dátum kitűzése és a látogatás előkészítése miatt. "Soha nem merült fel probléma a Kína és a WHO közötti együttműködésben" - állítják.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója kedden mély csalódottságát fejezte ki, amiért Kína még nem véglegesítette a szakértői csoport Kínba érkezéséhez szükséges engedélyeket. A nemzetközi tudósok küldöttségének két tagja már úton van, míg a többiek nem tudnak az utolsó pillanatban útra kelni. Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatójának tájékoztatása szerint vízumkérdésről van szó.
A WHO korábbi közlése szerint január elejére kitűzött misszióban részt vevő tíz nemzetközi szakértő egyebek mellett a közép-kínai Vuhanba utazna, ahonnan 2019. december 31-én jelentették hivatalosan az első "ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos megbetegedéseket". A küldetés célja, hogy azonosítsák a vírus eredeti hordozóját, valamint azokat a lehetséges módokat, ahogyan a koronavírus állatról emberre terjedhetett. Kína kezdetben mereven elzárkózott, hogy az egészségügyi szervezet nemzetközi vizsgálóbizottsága kutassa a járvány kitörésének körülményeit. Ausztráliával még decemberben diplomáciai konfliktusba is keveredtek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve