A Velencei-tó kritikus vízszintjének javításán dolgoznak a vízügy szakemberei; vasárnaptól többnapos üzempróbát tartanak, hogy megállapítsák, milyen hatással van a tó vízminőségére és élővilágára, ha megkezdik a vízpótlást a Pátkai-tározóból a tóba - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatósgóág (OVF) pénteken az MTI-t.
Szerző(k): Szabó DánielMegkezdte a Velencei-tó vízpótlásának előkészületet a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság – tudta meg a hvg.hu Siklós Gabriellától, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivőjétől. Az előkészületek első lépéseként elkezdték leüríteni a Zámolyi-víztározó vizét, amit egyelőre a Pátkai-víztározóba engednek át. Kiadós eső nélkül azonban kevés lesz a víztározó vize a tó vízszintjének javításához.
Szerző(k): Domokos ErikaVélhetően nem a tóparti beépítések, vagy a mederkotrások okozták a halpusztulást a Velencei-tavon idén nyáron. Az egyenetlenül érkező csapadékmennyiség, valamint az aszályos időszakkal egyszerre érkező felmelegedés együttese eredményezhetett halpusztulást idén nyáron. A sekélyvízű tónál nem ismeretlenek a szélsőséges vízszintek, volt már olyan, hogy teljesen ki is száradt. Bár az élővilág idén nyári pusztulása alapján arra lehetne következtetni, hogy a Velencei-tó vízminősége rossz, valójában még most is elég jónak mondható. A Pátkai- és Zámolyi-tározók valamint a Császárvíz alsó szakaszának átfogó rekonstrukciója így is javíthatna a tó vízpótlásán és élvezeti minőségén - mondta el a Napi.hu-nak adott interjújában Dr. Bíró Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának dékánja.
Szerző(k): Szabó DánielRapszodikusan viselkedett az ingatlanpiac a járvány időszakában a Velencei-tó környékén, a forgalom összességében jelentősen visszaesett és mára sem állt teljesen helyre – állítja Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának vezetője.
Szerző(k): Szepesi AnitaFelborzolta a kedélyeket az elmúlt hetekben a kormány, miután pénzhiányra hivatkozva elvetette, hogy 40 milliárd forintból pótolják a víztömeget a Velencei-tóban, amelyet ökológia katasztrófák sora sújtott a nyáron. A Napi.hu és a Pulzus közös felmérése szerint az emberek többsége szerint sürgős beavatkozás szükséges.
Szerző(k): Szász PéterA kormány ugyan tárgyalt a Velencei-tó vízügyi intézkedési tervéről, de döntés még nem született, az erről szóló anyag pedig döntés-előkészítő adatnak minősül, ezért titkos - derült ki a Miniszterelnöki Kormányiroda Szél Bernadett független országgyűlési képviselő adatkérésére adott válaszából, amiről a Mérce portál számolt be.
Szerző(k): Domokos ErikaAz újabb tömeges halpusztulást követően ezúttal helyi beszámolók szerint a madarak is nagy számban kezdtek pusztulni.
Szerző(k): Rácz GergőIsmét megnyithat a Velencei-tónál az a négy strand, amelynek a működési engedélyét a víz minősége miatt a múlt héten felfüggesztették - adta hírül az MTI. A jelenlegi eredmények szerint nem igazolt, hogy a szennyvíz a csatornarendszerből került volna a tó vizébe - írta az illetékes kormányhivatal.
Szerző(k): Domokos Erika