A Velencei-tó vízpótlása a Pátkai-tározóból csak abban az esetben indítható el, ha az ott tárolt víz minősége nem veszélyezteti a tó állapotát. Jelenleg azonban a tározó vizének klorofilltartalma a határérték több mint kétszerese. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a hidegebb időjárás kezdetével ez az érték magától csökken majd. Emellett attól is kisebb lesz a klorofill mennyisége, hogy a leeresztés során a tározóból a víz több kilométer utat tesz meg - tették hozzá.
Ennek érdekében a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG) vasárnaptól 5 napon át üzempróbát tart, mely során állandó mennyiségi és minőségi kontroll mellett kezdik meg a tározó vizének eresztését a Velencei-tóba. A Császár-víz három mérőhelyén napi rendszerességgel vesznek vízmintát, amit a KDTVIZIG laboratóriumában tovább elemeznek. Ha kedvezőek a mérési eredmények, nem kell megvárni, hogy a klorofillszint a határérték alá süllyedjen, és hamarabb meg lehet kezdeni a tó vízpótlását - olvasható az OVF közleményében.
Korábban részletesen írtunk a Velencei-tó helyzetéről, Bíró Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának dékánja azt mondta: a szabályozási lehetőségek nélkül akár ki is száradhatna a Velencei-tó. Erre már volt is példa a közeli múltban, de szerinte a Pátkai- és Zámolyi-tározók, valamint a Császárvíz alsó szakaszának átfogó rekonstrukciója így is javíthatna a tó vízpótlásán és élvezeti minőségén. A tó helyzetéről itt olvashat bővebben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve