A MÁV \"modellje\" újfent azt példázza, a közszférában nem a bérfejlesztést és a munkakörülmények javítását látják az egyre égetőbb munkaerőhiány megoldásának. Hogy az új modell működni fog-e, még nem tudni - annyi biztos, hogy az idén tovább fogyatkoznak a vasutasok, miközben a meglévő dolgozók elégedetlensége nő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKiírta a közbeszerzési pályázatot három gyorsforgalmi út fejlesztésének, két főút négysávúsításának, valamint két vasúti vonalnak a megtervezésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., a tenderek a keddi Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg. A fejlesztéseket a kormány illetékesei már korábban bejelentették.
Szerző(k): MTI-EcoA Siemens kész részt venni a Moszkva-Kazany szuperexpressz finanszírozásában és építésében - azonban nem közölték, hogyan egyeztethető ez össze az Oroszország elleni uniós szankciókkal.
Szerző(k): Barabás T. JánosPénzügyi szabálytalanságokat tárt föl az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a Közgép Zrt. uniós források bevonásával megvalósult magyarországi beruházásainál – értesült a Népszabadság brüsszeli forrásokból.
Szerző(k): EconomxNem tudták befejezni a pályafelújítási munkálatokat a dél-balatoni vasútvonalon, így jövő péntek estig érvényben marad a vágányzár, még egy hétig pótlóbuszok közlekednek a vonalon - közölte a Mávinform péntek délelőtt az MTI-vel.
Szerző(k): InforádióKínai-amerikai közös vállalat építi meg a Los Angeles és Las Vegas közötti 370 kilométeres gyorsvasutat - jelentette be csütörtökön Pekingben a kínai kommunista párt egy vezető beosztású tisztviselője.
Szerző(k): MTI-EcoMeghirdette az infrastruktúra-fejlesztő társaság a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar közti fővárosi vasúti pálya fejlesztésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány pályázatát, amely tartalmazza a Déli összekötő, vasúti híd felújítását és bővítését is - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.
Szerző(k): MTI-EcoÚj, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, közlekedési beruházásokat hagyott jóvá a kormány. A vasútfejlesztések közé bekerült a Liszt Ferenc repülőtér kötöttpályás kapcsolatának a megteremtése.
Szerző(k): MTI-Eco, Economx