- Mindannyian tisztább világot akarunk, de nem hagyhatunk veszni ennyi szenet, ilyen sok Istentől kapott energiaforrást - ezt a meglepő magyarázatot adta a Bloomberg tudósítása szerint Lefoko Moagi, Botswana ásványügyi minisztere, amikor arra kerestek nála magyarázatot, hogy miközben a pénzvilág elfordult a fosszilis energiahordozókat érintő beruházások felől, miért győzködik Kínát, hogy építsen meg egy nagy, még feltáratlan szénlelőhelyig futó vasúti vonalat az afrikai országban.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Kontúr Csoport Tervező, Építtető, Kivitelező Kereskedelmi Kft. és a RODEN Mérnöki Iroda Kft. végezheti a Hatvan-Füzesabony és ráhordóvonalai fejlesztésének tervezését, nettó 9 milliárd 750 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaA visegrádi országoknak az a tervük, hogy fejlesztési projektjeiket továbbvigyék, illetve felgyorsítsák - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ljubljanában, a visegrádi csoport és Szlovénia kormányfői csúcstalálkozóját követően.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHatékony, környezetkímélő és versenyképesen működő, egységes magyar vasút kialakítását, valamint vasútszakmai minimálbér-rendszer létrehozását sürgeti a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). A szervezet elvárja, hogy a közlekedés és az ágazatban dolgozók jövőjét a kormány, más országok gyakorlatához hasonlóan a szakszervezetekkel közösen tervezze meg - írták közleményükben.
Szerző(k): Szepesi AnitaFélidejéhez ért a Nyugati pályaudvar felújítása. A váltócserék, a vágányátépítések, a peronok javítása, a vágánymunkálatok, a felsővezetéki rendszer cseréje és a térvilágtás kiépítése a tervezett ütemnek megfelelően halad - közölte a MÁV.
Szerző(k): Szepesi AnitaKözel 50 kilométernyi vasutat újítanak fel Debrecen és Nyíregyháza között 5,3 milliárd forintért. Gyorsabbak lesznek utána a szerelvények.
Szerző(k): Németh GézaA kormány további 381 millió forintot biztosított a Déli összekötő vasúti híd kiszélesítésére, így a teljes költség több mint 48,5 milliárd forintot tesz ki. A kivitelező a tiszakécskei Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft.
Szerző(k): Németh GézaKiterjesztik a Budapest-Lajosmizse vasútvonal fejlesztését a Lajosmizse-Kecskemét szakaszra, így a teljes 142-es vonal megújulhat - közölte Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója a Facebook-oldalán.
Szerző(k): Szepesi Anita