Negyvenhárom darab új Man/Neoplan Tourliner autóbuszt adtak át csütörtökön Budapesten a Volánbusz Népliget autóbusz-pályaudvaron, az új távolsági járművek a Középkelet-magyarországi, a Középnyugat-magyarországi, a Dél-dunántúli és a Dél-alföldi Közlekedési Központokhoz kerülnek - közölte a Volánbusz és a Man buszgyártó cég közös közleményben az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaHa tömegközlekedési járművön baleset éri, erre figyeljen mindenképpen - ezt tanácsolja a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (Feosz).
Szerző(k): Domokos LászlóOktóbertől működhet az egyik legnagyobb állami cég, az új, egységes vidéki Volánbusz Zrt. - írta a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóTarlós István főpolgármester nem fél attól, hogy a hármas metró és a Lánchíd felújítása együttesen túlságosan megnehezítené a budapestiek életét. Október-novemberben kiderül, hogy miként alakul.
Szerző(k): Szabó DánielMa kezdődik Budapesten a szokásos nyári villamosfelújítás a 4-es és a 6-os vonalán, a szerelvények a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között közlekednek, a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között pótlóbuszra kell szállni - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAutó ütközött egy 17-es villamossal a Királyhágó utcánál csütörtök reggel. A Móricz Zsigmond körtér fele ezért nem járnak a 61-es és 17-es járatok a Móricz Zsigmond körtér felé.
Szerző(k): Szabó DánielJúnius 15-től jön a balatoni turisztikai szezonhoz igazodó kedvezményrendszer - jelentette be a MÁV-Start Zrt.
Szerző(k): Domokos LászlóPünkösdkor változik a vasúti közlekedési rend: június 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én kedden pedig a munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. A Televonat június 10-én, hétfőn közlekedik. Az online vett jegyekre kedvezményt adnak.
Szerző(k): Domokos Erika