Október végén-november elején kezdődnek a munkálatok - mondta Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában a Lánchíd felújításáról. A főpolgármester azt is elmondta, hogy a munkálatok 18 hónapig tartanak majd a tervek szerint. Eddig csak annyit lehetett tudni, hogy valamikor az ősszel indulhat el a kivitelezés.
A járdakiszélesítését pedig ő maga kérte, hogy vessék el, mert befolyásolta volna a híd megjelenését, így nem a kormány vagy a miniszterelnök döntötte el a kérdést, mint az a sajtóban felmerült.
A polgármester szerint viszont nem kell attól tartani, hogy a híddal összefüggő munkák és a hármas metró középső szakaszának felújítása komoly forgalmi akadályokat okozva összecsúszik. (A polgármestert arról nem kérdezték, hogy a szerkezet felújítása mennyire fog egybe esni a Nyugati téren lévő felüljáró elbontásával, amely valamikor a jövő évben kezdődhet el.)
A felújítás - ahogy azt korábban a Napi.hu megírta - magával vonja a budai váralagút renoválását is, de a környéken egyéb munkálatokat is végeznek majd. Így a Clark Ádám teret, a pesti oldalon pedig Széchenyi teret és a József Attila utcát is érinti a projekt. Viszont ez tovább fog tartani: körülbelül 2 évre nyúlhat, maga a híd viszont 18 hónapon belül kész lehet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve