Véget ért az uniós és török vezetők közötti brüsszeli munkaebéd, megkezdődött az EU-tagországok állam- és kormányfőinek tanácskozása - jelentette be hétfő délután Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője.
Szerző(k): MTIMiközben kormányfője bírált több európai országot, mert fegyvereket exportált Szíriába, Szlovákia titokban ugyanezt tette.
Szerző(k): Barabás T. JánosAz Európai Unió vezetői a Törökországgal kezdeményezett együttműködéstől remélik a migrációs nyomás lecsillapítását, ám a szövetséges, akinek segítenie kellene a bevándorlási hullám feltartóztatásában, egyre nehezebb biztonsági és gazdasági helyzetbe kerül.
Szerző(k): EconomxMegállapodás született a szíriai ellenségeskedések leállításáról a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. A tűzszünet nem vonatkozik az olyan terrorista csoportokra, mint az Iszlám Állam és az An-Nuszra Front - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter röviddel csütörtök éjfél után.
Szerző(k): InforádióRecep Tayyip Erdogan török elnök arra figyelmeztette az európai uniós vezetőket, hogy \"eljöhet az idő, amikor Törökország megnyitja nyugati határait az Európába tartó menekültek előtt\".
Szerző(k): MTIAz utóbbi hónapokban jelentősen mérséklődött a Törökországból Európába tartó menekültáradat, az érkezők száma azonban még mindig nagy - közölte szerdán közzétett friss helyzetértékelésében az Európai Bizottság.
Szerző(k): Inforádió, MTIA Szíriában végrehajtott és \"elsősorban az ellenzéki csoportok ellen irányuló\" orosz légicsapások aláássák a polgárháború politikai megoldását célzó erőfeszítéseket - jelentette ki pénteken Amszterdamban a NATO főtitkára, aki az Európai Unió (EU) védelmi minisztereinek találkozójára érkezett a holland fővárosba.
Szerző(k): InforádióKórházépítéssel és -üzemeltetéssel járulna hozzá Magyarország Szíria újjáépítéséhez - derül ki abból a kormányhatározatból, amely a Szíriát és a környező régiót támogató, csütörtöki nemzetközi konferencián felajánlandó magyar hozzájárulásról szól.
Szerző(k): MTI