Az eredeti tervekhez képest ez néhány napos csúszást jelent. Mistura a múlt héten még azt mondta, hogy március 10-én folytatódnak a közvetett egyeztetések a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette rezsim és a szíriai felkelők között.
Chahine hozzátette, hogy a tárgyalási forduló hivatalosan március kilencedikén kezdődik, de a küldöttek közül néhányan csupán március 12-én, 13-án és 14-én érkeznek Genfbe.
A szóvivő közölte, hogy az egyeztetésekre az előző forduló résztvevőit hívták meg, vagyis a damaszkuszi kormány képviselőit és a Tárgyalási Főbizottság (HNC) által képviselt ellenzéket, a szíriai kurdokkal ez alkalommal sem ülnek tárgyalóasztalhoz.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kedden - Angela Merkel német kancellárral Berlinben tartott sajtótájékoztatóján - arra buzdította a feleket, hogy tanúsítsanak "jóhiszeműséget" az egyeztetéseken.
A különmegbízott február harmadikán szünetet rendelt el a béketárgyalásokon, és később arra biztatta az Egyesült Államok és Oroszország vezette Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport (ISSG) országait, hogy tegyenek nagyobb erőfeszítéseket az egyeztetések sikeréért.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve