A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. nettó 2 milliárd 184 millió forintért kíván zúzott követ vásárolni, hogy azt az óránként 120 kilométeres sebességre kiépítendő pályákhoz használja fel.
Szerző(k): Németh GézaElsősorban a túlsúllyal közlekedő járművek kiszűrésére szolgálnak a közúti tengelysúlymérő pontok, melyek kiépítése jelenleg is zajlik a közutakon - írja az Inforádió.
Szerző(k): Szász PéterHúsz millió tonna gázolajat szállít a cseh állami anyagtartalék alap (SSHR) számára a Mol - közölte Edita Pechalová, az SSHR szóvivője vasárnap Prágában.
Szerző(k): Domokos ErikaA Waberer\'s International Zrt. (Waberer\'s) nemzetközi fuvarozó cég 9,5 százalékkal, 572,4 millió euróra növelte árbevételét 2016-ban az előző évhez képest - közölte a társaság az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA budapesti repülőtéren az utóbbi időben jelentősen nőtt az áruforgalom, mindeközben azonban a két nagy vidéki légikikötő üzemeltetője is dolgozik a rendszeres áruszállító járatok beindításán - idézi a Világgazdaság cikkét az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzerdán lép hatályba az ökológiai termékek behozatalát, a szállítmányok unión belüli mozgását pontosabban nyomon követő új uniós elektromos tanúsítási rendszer - közölte az Európai Bizottság kedden.
Szerző(k): Szepesi AnitaA törpeszúnyogok megjelenésével a kérődző állatok között terjedő kéknyelv betegség ismételt előfordulása és további terjedése várható Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Szerző(k): Szepesi AnitaMásfél éves csúcsra drágult a tengeri konténeres szállítás március végére, ami azt jelzi, hogy növekszik, és idén még tovább bővül a tengeren lebonyolított kereskedelem volumene. A világ árukereskedelmének 90 százalékát bonyolítják le tengeri áruszállítással.
Szerző(k): Szepesi Anita