A bizottsági tájékoztatás szerint az új elektronikus tanúsítási rendszer segítségével könnyebb lesz a termékek nyomon követhetősége és a kereskedelmükre vonatkozó megbízható adatok gyűjtése, emellett hozzájárul az élelmiszer-biztonságra vonatkozó rendelkezések megerősítéséhez és a csalás lehetőségeinek csökkentéséhez - írta az MTI.
Egy ökológiai termékek két uniós ország közötti szállítása esetén, továbbá egy harmadik országból az unióba való behozatalakor az áru igazolását vagy az importőr, vagy a származási ország ellenőrző hatósága tölti ki, majd ez utóbbi hitelesíti. Az igazolást a beléptető uniós ország illetékes hatósága az áru érkezésekor ellenjegyzi. Az igazolásnak tartalmaznia kell a termelő, az importőr és az igazolást kiállító hatóság adatait, továbbá egyértelműen meg kell jelölnie a származási és célországot, a szállítási eszközöket, valamint a termék minden lehetséges adatát.
Kapcsolódó
A bizottsági szóvivő tájékoztatása szerint a kereskedők, vagy árusok semmilyen formában nem érintettek az elektronikus ellenőrzési tanúsítvány folyamatában.
A hét minden napján, 24 órán keresztül elérhető úgynevezett kereskedelem-ellenőrzési és szakértői rendszer (TRACES) a várakozások szerint mérsékelni fogja a gazdasági szereplőkre és a hatóságokra háruló adminisztratív terheket, valamint sokkal átfogóbb statisztikai adatokkal fog szolgálni az ökológiai termékek behozataláról.
Az Európai Bizottság az új rendszerre való átállásra hat hónap átmeneti időszakot engedélyez, ez idő alatt mind a papíralapú, mind az elektronikus tanúsítvány használható lesz. Október 19-től azonban már minden importált ökológiai termék az élelmiszeripari termék unión belüli mozgásának nyomon követésére szolgáló e-tanúsítási rendszer hatálya alá fog tartozni - közölte a bizottság.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve