Hétfő estére már sehol nem volt nagyobb torlódás Budapesten az Uber ellen tiltakozó taxisok akciója miatt.
Szerző(k): MTIA taxisok engedélyt kérnek a rendőrségtől, hogy a hét közepéig demonstrálhassanak - tudta meg az Index.
Szerző(k): EconomxA rendőrség hétfő délután felszólítást tett közzé a honlapján az Uber ellen szerveződött taxistüntetés szervezőihez és résztvevőihez címezve, miután a tiltakozók egy-egy útszakaszt teljesen lezártak a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kiemelte: a demonstráció résztvevői jelenlegi magatartásukkal jogsértést követnek el.
Szerző(k): MTILezárták az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét hétfő délután, sok taxi keresztbe állt az úttesten - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Szerző(k): MTITaxisokból álló küldöttség indult hétfő kora délután a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz, a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, valamint az Uber irodájához; a taxisok célja, hogy információt kérjenek követelésük teljesítésének időpontjáról.
Szerző(k): MTITovábbra is tart a taxisok előre be nem jelentett demonstrációja Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésében az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen.
Szerző(k): MTIÁprilisban jelenhet meg az autóbuszos helyközi személyszállítási közszolgáltatás ellátására vonatkozó pályázat - írta csütörtöki számában a Világgazdaság a fejlesztési tárca közlésére hivatkozva.
Szerző(k): MTIKözeledtek az álláspontok a Magyar Taxisok Szakszervezete (MTSZ) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közötti csütörtöki tárgyaláson, de még nincs egyetértés a felek között.
Szerző(k): MTI