A kínai gazdaság lassulása sokkal nagyobb veszélyt jelent a pénzügyi piacokra, mint a Fed várható kamatemelése. Legalábbis így gondolják a Barclay\'s felmérésében megkérdezett befektetők.
Szerző(k): EconomxMinden adott volt ahhoz, hogy jól alakuljon a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) blue-chipjeinek harmadik negyedéve. Azonban mindenhol közbejött valami, így várhatóan nem lesz igazán fényes a szezon, amely holnap kezdődik a Richter és a Magyar Telekom számaival.
Szerző(k): EconomxMégiscsak bekerülnek a kínai részvények az MSCI Emeging Markets indexeibe, igaz, csak a külföldön jegyzett cégek részvényei. Az elemzők szerint ez jó teszt lehet arra, mekkora a befektetői érdeklődés a kínai részvények iránt az elmúlt hónapok zuhanása után. Emlékezetes, pont az MSCI korábbi döntése indította el a kínai tőzsdéket a lejtőn.
Szerző(k): EconomxA Duna House csoport részvényeinek nyilvános értékesítése maximum 4250 forintos áron november 9-én kezdődik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a befolyó összegből legfeljebb 2 milliárd 508 millió forinttal emelik meg a csoport alaptőkéjét - mondta Régely Károly, a vezető forgalmazó Concorde Értékpapír Zrt. vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szerző(k): MTI-EcoMintegy 75 milliárd forintért értékesítette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő az állami tulajdonban lévő több mint 14 millió darab OTP részvényt. Nagy Viktor, a Portfolio vezető elemzője szerint elsősorban intézményi befektetők vásároltak a bankpapírból.
Szerző(k): InforádióTechnikai okokból 4 OTP-részvény maradt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tulajdonában, amelyeknek hasznosításáról később dönt a zrt. - közölte a társaság.
Szerző(k): MTI-EcoTöbb olyan, a piac belső szerkezetét mutató index is elég aggasztó jelzést ad, amelyek az előző két nagy medvepiacot is előrejelezték. Ezek szerint óvatosan kell bánni az elmúlt egy hónapban kialakult jó hangulattal.
Szerző(k): EconomxPiaci információk szerint 5322 forintos átlagos árfolyamon adott el OTP-részvényeket az állam a csütörtöki aukció keretében - írja a Portfolio.hu a Reuters-re hivatkozva.
Szerző(k): portfolio.hu, MTI