Az első féléves jó eredményeket követően a harmadik negyedévben veszteségesen működött a Rába, igaz, ha az első három negyedévet egyben szemléljük, még mindig erőteljes javulás látható, de az idei harmadik negyedéves veszteség is jóval kisebb a tavalyinál.
Szerző(k): EconomxA várakozásokkal ellentétben nyereséges lett a Raiffeisen Bank International a harmadik negyedévben. Sőt, a menedzsment korábbi előrejelzéseivel ellentétben idén lehet, hogy éves szinten is nyereséges lesz a csoport.
Szerző(k): EconomxIdén december 31-én járnak le az első 2010-ben nyitott tartós befektetési számlák (tbsz). Ha valaki továbbra is adómentesen szeretné befektetni az ezen található összeget, érdemes azt még idén jelezni a szolgáltató felé. Az Erste Befektetési Zrt. szakértői nem várnak idén nagy rohamot.
Szerző(k): EconomxA Rába az amerikai kontinens újabb országában jelenik meg komplett futóművel a járműpiacon. A vállalat a mexikói DINA buszgyártó dízelbuszaihoz és trolijaihoz szállít futóműveket - közölte a győri cég.
Szerző(k): EconomxKína újabb lépést tett a felé, hogy erősítse a jüan globális pénzügyi rendszerben betöltött szerepét. Kedd reggeltől a jüan és a svájci frank közvetlen átváltása is lehetségessé válik.
Szerző(k): EconomxEgy korszak végét jelképezheti, hogy a Goldman Sachs megszünteti BRIC alapját. A Brazília, Oroszország, India és Kína kezdőbetűiből képzet szót a befektetési banknál találták ki, az utóbbi években azonban csak bukást hozott az ügyfeleknek és a befektetők elfordultak a sztoritól.
Szerző(k): EconomxAz FT értesülései szerint mintegy 12 ezer fő leépítését tervezi az olasz Unicredit bankcsoport, a menedzsment így kívánja elkerülni a tőkeemelést, amely vélhetően az ő állásukba kerülne.
Szerző(k): portfolio.huA mai napon elindult a hazai lakóingatlan- és lakáshitel-közvetítői piac meghatározó szereplője, a Duna House Holding Nyrt. részvényeinek nyilvános értékesítése. A társaság papírjait magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek vásárolhatják meg, a részvények maximális ára 4250 forint.
Szerző(k): Economx