Az elemzői várakozásoknál és a tervezettnél is magasabb nyereséget ért el a márciussal zárt pénzügyi évében a Ryanair.
Szerző(k): MTIA korábban becsült 810-830 millió euró helyett 840-850 millió eurós nyereségre számít a márciusban végződő pénzügyi évében az ír Ryanair diszkont légitársaság. A nyereség járatainak jobb kihasználtsága és a vártnál kisebb költségek miatt nőtt.
Szerző(k): MTI-EcoKell-e a vállalkozásoknak áfát fizetnie olyan infrastrukturális beruházások után, amelyet ingyenesen adnak át például az államnak, vagy az önkormányzatnak? Tipikusan ilyenek a bevásárlóközpontokhoz, lakóparkokhoz épített közúti csatlakozások. Bár a vonatkozó áfaszabályok értelmezése már régóta sok bizonytalanságot okoz, az érintett cégek esetenként több száz millió forint áfát fizettek meg önként az adóhatóság és a Nemzetgazdasági Minisztérium állásfoglalását követve. A NAV a Kúria elé vitte az ügyet.
Szerző(k): EconomxAthénba indít heti négy járatot Budapestről jövő nyáron az ír Ryanair diszkont légitársaság, nyolc már meglévő útvonalon pedig sűrítik a járatokat - közölte Klaudia Kalazna, a légitársaság Közép- és Kelet-Európáért felelős értékesítési és marketing vezetője.
Szerző(k): MTI-EcoMagyarország az áfacsalásban a rosszul teljesítő tagállamok között van, ám amíg ilyen magas (27 százalék) az áfakulcs, addig ez így is lesz.
Szerző(k): EconomxA Ryanair légitársaság adózás utáni nyeresége éves alapon 14,7 százalékkal, bevétele 6,75 százalékkal nőtt 2014 harmadik negyedévében. A légitársaság profitja 598 millió euró, bevétele 2 milliárd euró lett.
Szerző(k): MTI-EcoAz Európai Bizottság (EB) szerdai közleménye szerint 9,6 millió eurót kell visszafizetnie a Ryanair légitársaságnak, mert szabálytalan állami támogatásban részesült bizonyos francia reptereken.
Szerző(k): MTI-EcoMintegy félmilliárd eurós adózás utáni nyereséggel zárta a március 31-ével zárult üzleti évet az ír Ryanair diszkont légitársaság.
Szerző(k): MTI-Eco