Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerint járataik nagyobb kihasználtsága és az elővételben eladott jegyek számának növekedése miatt javultak pénzügyi mutatóik. 2014. április-szeptemberében, a 2014-2015-ös pénzügyi év első felében 32 százalékos növekedés után 795 milliós nyeresége volt a cégnek. Jegyárai átalagosan 5 százalékkal drágultak és 51,3 millió utasa volt 89 százalékos járatkihasználtság mellett.
A teljes pénzügyi évben 750-770 eurós nettó profitra számít a társaság a korábbi előrejelzésben szereplő 650 millió euró helyett. Az éves utasforgalom 89 millió fő lehet. A cég közleménye szerint megszokott, hogy a pénzügyi év második felében rosszabbul teljesítenek, mint az elsőben.
A Ryanair bejelentette, hogy már megkötötte a következő pénzügyi évre vonatkozó üzemanyag-szállítási szerződéseinek 90 százalékát, átlagosan hordónkénti 93 dolláros olajárral kalkulálva, mert most alacsonyak az árak, így jó volt az alkupozíciója.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve