Jövőre 2,4 százalékos lesz a nyugdíjemelés mértéke - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára az Idősügyi Tanács ülésén csütörtökön Budapesten.
Szerző(k): MTIA nyugdíjkorhatár fokozatos felemelésébe kezdenek Kínában, hogy így kezeljék az elöregedő társadalom jelentette problémákat - írja a Zsenmin Zsipao központi napilap.
Szerző(k): MTIAz életkor növekedése és a második világháború utáni nagy létszámú generáció nyugdíjba vonulása miatt gyorsan nő a viszonylag idős autóvetők és a idősebeket érintő balesetek száma. Az amerikai közlekedési hatóság külön foglalkozik a problémával az USA Today című napilap szerint.
Szerző(k): EconomxA Fidesz szóvivője szerint a baloldal kormányra kerülése esetén a munkavállalók semmilyen állami gondoskodásra nem számíthatnának idős korukban, csak az egyéni jövedelmi helyzetükön múlna, mennyi a nyugdíjuk.
Szerző(k): MTIMagyarország azok közé az országok közé tartozik, amelyek az átlagéletkor növekedésére hivatkozva a nyugdíjkorhatár emelése mellett döntöttek, csakhogy - mint a brit példa mutatja - ez már a középosztálybeliek egy részére is súlyos szociális csapást mérhet.
Szerző(k): EconomxA kormány előtt az előterjesztés, amely szerint januártól 2,4 százalékkal megemelik a nyugdíjakat. Az intézkedés összesen 2,8 millió embert érint. Az öregségi nyugdíjasok átlagosan havi 2520 forinttal, a 370 ezer korábban rokkantnyugdíjas átlagosan havi 2140 forinttal számíthat több pénzre - írta a Népszabadság.
Szerző(k): EconomxRóka fogta csuka, csuka fogta róka helyzetben vannak a nyugdíjasok és a politikusok: a nyugdíjrendszerek finanszírozása az utóbbiaktól függ, a választások eredményéről viszont jószerével a nyugdíjasok döntenek - derült ki egy hét végi interjúból.
Szerző(k): EconomxA megkérdezett ötszáz nyugdíjas kétharmada takarékoskodik lakása felújítására, miután ötven százalékuknál az utóbbi tíz évben semmilyen felújítás nem volt - közölte felmérésének eredményét az OTP Lakástakarék Zrt. pénteken.
Szerző(k): Inforádió